A makettépítés sarkalatos pontja az alkatrészek leválasztása, nem mindegy ugyanis, hogyan történik mindez. Kezdőként nehéznek tűnhet, így ebben az írásunkban hozunk néhány hasznos tippet, hogy mire érdemes odafigyelni, milyen eszközöket célszerű alkalmazni.
A jó hírünk, hogyha mégsem lenne minden a birtokunkban, a Modellfutár kínálatából szerszámokat is beszerezhetünk.
Alapvető eszközök
Talán ezeket nem kell bemutatnunk, de azért néhány mondat erejéig mégiscsak érintjük, hiszen legalább annyira fontosak, mint sminkelésnél a kiegészítők és kellékek. Szükségünk lesz egy tágas munkafelületre, oldalcsípőre, szikére vagy hobbi késre, csiszolóra és csipeszre. Ez utóbbi nem kötelező, de igazán hasznos.
Itt jegyeznénk meg azt is, hogy mindvégig legyünk óvatosak és körültekintőek, hiszen mégiscsak éles szerszámokkal végezzük a munka jelentős részét.
Mielőtt belevetnénk magunkat, tanulmányozzuk át alaposan az összeállítási útmutatót, nem lehet elsietni az alkatrészek leválasztását sem, ahogyan nem hagyható ki a szárazpróba sem. Nincs is rosszabb, mint azzal szembesülni, hogy nem illeszkednek megfelelően az egyes részegységek.
Érdemesebb precízen, aprólékosan dolgozni, így kisebb eséllyel jelennek meg nagyobb rések, illesztési hibák, melyeket utólag jóval nehezebb korrigálni.
Ajánlott lépések az alkatrészek leválasztásához
Vágjuk el a csonkokat oldalcsípővel (minél távolabb az alkatrésztől). Második lépésként a szikénket vagy hobbi késünket fogjuk használni. Itt arra figyeljünk, hogy fektetve legyenek az alkatrészek, ne kézben tartsuk, fontos fixálni, stabilan tartani, amelyet csak letámasztva lehet megtenni.
Lényeges továbbá, hogy ne vadiúj pengével dolgozzunk, hiszen arra majd a matricák vágásakor, maszkolások elkészítésénél lesz szükség. Bőven megfelelő egy régebbi, kopottabb penge. A szikével tehát vágjuk le a csonkok nagy részét, a harmadik lépésben pedig a megmaradt részeket is óvatosan.
Ügyeljünk arra, hogy a szikével ne magunk felé, hanem ellentétes irányba vágjunk. Amennyiben nem sikerül maradéktalanul eltávolítani a csonkokat, csiszolóval eltüntethetjük ezeket. Végül az egész felületet érdemes átcsiszolni.
Kényesebb alkatrészeknél, amelyekhez nehezebb hozzáférni, nyugodtan használjunk csipeszt is, amivel kellőképpen megtarthatók.
Sorják eltávolítása
Szintén az alkatrészek előkészítéséhez tartozik a sorják (azaz a műanyag maradványok) eltüntetése is, ezek általában öntési, sajtolási hibák eredményei.
Bár a kezdők számára mindez bonyolultnak tűnhet, nagyon gyorsan bele lehet jönni, a lényeg, hogy lassan, aprólékosan és óvatosan dolgozzunk. Így elkerülhetőek a sérülések, illetve a makett alkatrészeinek megvágása is.
Néhány alkalom után már nem is lesz kérdés, hogyan tartsuk a szikét vagy az oldalcsípőt.
Hirdetés (X)