A nyarak évről-évre egyre forróbbá válnak — a globális felmelegedésnek köszönhetően pedig biztosak lehetünk benne, hogy ez a trend folytatódik majd a jövőben is.
A fokozódó hőség már nem csak alkalmi kellemetlenség. Gyakran napokon, sőt heteken keresztül tart. Emiatt a hatékony hűtési módszerek többek, mint egyszerű kényelmi szolgáltatások: egészségügyi szempontból is egyre nagyobb a szerepük.
Emellett — az energiapiaci válságból tanulva — a fűtési szezon miatt is érdemes lehet új megoldások után nézni, hiszen a hagyományos fűtés sajnos egyre költségesebbé válik.
Az alábbiakban ezeket az új berendezéseket mutatjuk be.
A legjobb hűtés-fűtés megoldások
A technológia fejlődésének hála ma már igen széles választéka érhető el a fűteni, illetve hűteni is képes eszközöknek. Íme néhány a teljesség igénye nélkül, a legkézenfekvőbbtől a legfejlettebbig:
- Nyílászárók: Nincs biztosabb megoldás annál, ha a nyílászárókat lecseréljük modern, energiahatékony verziókra. Ezzel télen a meleget tarjuk bent, nyáron pedig a hőséget kint.
- Ventilátorok: Kézenfekvő és olcsó megoldás, ami a mennyezeten vagy a szoba bármely sarkában elhelyezve segíti elő a levegő keringését, így a helyiséget hűvösebbnek érezzük. Sajnos azonban rendelkezik egy nagy hátránnyal: nem túl hatékony, mivel a levegőt nem hűti le, csupán keringeti azt.
- Távhűtés vagy távfűtés: Központi hűtő- és/vagy fűtőrendszerek, amelyek a hűtött (vagy fűtött) vizet több épülethez juttatják el egy központi hálózaton keresztül.
- Légkondicionálás: Hűt, fűt és keringeti a levegőt az épületben — az egyik legnépszerűbb megoldás. Léteznek azonban ennél fejlettebb berendezések is.
- Párologtató hűtés: A párologtató hűtők inkább a mediterrán országokban ismertek, mivel forró, száraz éghajlaton működnek a legjobban. Víz elpárologtatásával hűtik a levegőt.
- Hőenergia-tárolás: Modern megoldás, ami a csúcsidőn kívüli (általában éjszakai) hideg vagy meleg energia tárolásával működik, amelyet aztán csúcsidőben hűtésre vagy fűtésre lehet használni. Két fajtája létezik: a statikus tároló fűtőegységek, amelyek egész nap folyamatosan hűtenek vagy fűtenek, illetve a dinamikus fűtőtestek, amelyek csak akkor, ha a felhasználónak szüksége van rá.
- Geotermikus hűtés: Ez a rendszer a föld viszonylag állandó hőmérsékletét használja fel a lakások hűtésére.
- Hőszivattyúk: Ezek a rendszerek egyszerre képesek fűteni és hűteni a helyiségeket. Hőt adnak át egyik területről a másikra, előállítás nélkül.
De vajon melyiket érdemes választani?
Hűtés-fűtés egyetlen berendezéssel
A hőszivattyúk a környezeti hőmérsékletből vonják el a hőt, amelyet aztán a lakás vagy ház hűtésére, illetve fűtésére irányítanak. Fogyasztásuknál akár négyszer több energiát képesek leadni, ezért rendkívül energiahatékony megoldásnak számítanak — nem ritka köztük az A+++ energetikai besorolás sem.
A hagyományos rendszerekbe (például padlófűtés) is beépíthetők, de hatalmas előnyük más fűtőmegoldásokhoz képest, hogy a vízszivattyúzás hőmérséklete jóval magasabb a szabványokban előírtnál, ezáltal jóval hamarabb elérhető általuk a megfelelő komfortérzet.
Több változata is elérhető, de az egyik legnépszerűbb a monoblokkos hőszivattyú, amelynek működése leginkább a hűtőegységekhez hasonló: a hő áramlásának természetes irányát használja, hogy hideg vagy meleg levegőt szállítson az egyes helyekre, területekre, szobákba.
Néhány további előnye a klímával szemben:
Energiatakarékos: A hőszivattyúk igen hatékonyak, mert a hőenergiát átviszik, nem pedig előállítják, ezáltal jelentős mennyiségű energiát takaríthatnak meg.
Hűtés és fűtés: Míg a klímaberendezések egyes modelljei csak és kizárólag hűtésre szolgálnak, a hőszivattyúk képesek a helyiségeket fűteni és hűteni is, ezáltal egész évben használhatók.
Ritkább karbantartás: A hőszivattyú rendszerek rendszerint kevesebb karbantartást igényelnek a klímaberendezésekhez képest.
Hosszabb élettartam: Általánosságban elmondható, hogy a hőszivattyúk hosszabb élettartammal rendelkeznek a klímaberendezésekhez képest.
Környezetbarát: Mivel a hőszivattyúk a hő áthelyezésével működnek, csökkentik a szén-dioxid kibocsátást és segítenek a környezet védelmében — tehát több fronton is védenek a túlmelegedés, a klímaváltozás és a globális felmelegedés ellen.
Bár a hőszivattyúk bekerülési költsége magasabb lehet a klímához képest, hosszú távon azonban garantáltan jobban járunk velük.
Kép forrása: Freepik.com