Aligha akad olyan gazdi, aki ne tenné fel magának az iménti kérdést, különösen, ha még tapasztalatlan a kutyatartásban. Persze nincs is ezzel semmi gond, hiszen ahogy a mondás tartja, “a jó pap is holtig tanul”, így kezdjük is akkor az alapoknál.
Mit értünk házi koszt alatt?
A kutyatáp jelentésével mindenki tisztában van, a többség kapásból fel is tud sorolni pár márkát, például a Petgurunál kapható N&D eledeleket, de erre majd még később visszatérünk.
Ám az, hogy mit hívunk házi kosztnak, sokszor már nem ennyire egyértelmű. Az emberek nagy része az ételmaradékokra asszociál belőle, illetve az olyan “kutyulmányokra”, mint például a zsírral leöntött kenyérdarabok, főtt csontok, megmaradt leves beleaprított kenyérrel és a többi. Régen (főként faluhelyen) valóban bevett szokás volt, hogy ilyesmivel etették a kutyákat és macskákat, mondván így a maradék étel sem vész kárba.
Ám ma már jól tudjuk, hogy az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek nemhogy nem megfelelőek, de sokszor kifejezetten károsak a kutyáknak, hiszen az ő emésztőrendszerük felépítése teljesen eltér a miénktől. Így az efféle ételek kifejezetten tiltólistásnak számítanak, ne kezeljük a kutyát konyhamalacként!
A házi koszt azonban lehet jó is, ha azt értjük alatta, hogy ugyan mi állítjuk össze kedvencünk étrendjét friss alapanyagokból, viszont az ő igényeire szabva. Ezt nevezzük BARF-nak, azaz nyers etetésnek, amikor a gazdi húsok, gabonák, zöldségek és gyümölcsök megfelelő arányából készíti el kutyája menüjét.
Érdemes azonban tudni, hogy ez az etetési mód eléggé macerás és időigényes, valamint költséges is.
A sokoldalú kutyaeledelek
A gazdik többsége valószínűleg rendszeresen imába foglalja a nevét a kutyaeledelek feltalálójának, hiszen hatalmas terhet vett le ezzel a vállukról. Egy teljes értékű táp ugyanis tartalmaz minden fontos tápanyagot, ráadásul épp a megfelelő arányban.
A munka oroszlánrészét viszont elvégzik a gyártók, a gazdi dolga csupán annyi, hogy az ideális mennyiségben és rendszerességben felszolgálja kedvencének a csemegét. A választékot illetően pedig nem lehet panasz, hiszen rengetegféle márka képviselteti magát a piacon, szinte végtelen számú termékkel.
Legyen szó akár konzervről vagy száraztápról, manapság nincs az a kutyatulajdonos, aki ne találhatná meg a bundás családtagja számára legmegfelelőbb eleséget. A tápok előnye tehát, hogy nem kell bajlódni az elkészítésükkel, viszont így is biztosítják az állatnak a szükséges makrotápanyagokat, vitaminokat és ásványi anyagokat is.
Konklúzió: melyiket érdemes választani?
Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy az ételmaradékokat és az emberi fogyasztásra szánt élelmiszereket mindenképp hanyagold! Ha nem tartod nyűgnek, és szívesen mélyedsz el a témában, akkor a BARF egy jó megoldás lehet, de ha inkább az “egyszerű és nagyszerű” módszerek híve vagy, akkor egyértelműen a kutyaeledel a legjobb választás.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)