6 könyv, ha olvasással fejlesztenéd az angolodat

Alapvetően sokan azt hiszik, hogy ahhoz, hogy angolul olvassanak egy könyvet, fejlett nyelvtudásra van szükség, pedig ez koránt sincs így. A siker attól függ, milyen könyvet választunk. Az olvasás jelentősen javítja a nyelvtudást, nemcsak a szókincs bővül általa, hanem a fogalmak kifejezésének a képessége is fejlődik.

Persze az internet segítségével angol online otthonról is tanulhatunk, ha időhiányban nem tudunk bejárni egy nyelviskolába. A következő könyvek azonban egyszerű angol nyelven íródtak, könnyű olvasmányok, rövid fejezetekkel, ezekkel simán kezdhetjük az olvasást egy másik nyelven.

1. A Legyek Ura – William Golding

Egy könyv a klasszikus és kiváló nyelvi fejlesztéshez, ez volt egykor a Felsőfokú Nyelvvizsga meghatározott szövege. A könyv egy repülőgép szerencsétlenségről szól, egy csapat fiú ennek következtében a szigeten ragad, ahol saját társadalmat akarnak létrehozni, ezért vezetőt választanak.

De hamarosan harc indul a vezetésért a létrehozott két törzs között, ami a pánikon és a félelmen keresztül halálhoz vezet. A kegyetlen hataloméhség pusztító erejét mutatja be ez az alkotás.

2. Az öreg halász és a tenger – Ernest Hemingway

A könyv a kihívás, a bátorság, a túlélés, a vereség, és a személyes diadal témáit mutatja be egy öreg kubai halász és egy óriáshal csatájában. A rövid regény és Hemingway minimalista írásmódja, rövid mondatai és lényegretörő fogalmazása minden angolul tanuló számára elérhetővé teszi a regényt.

3. Norvég erdő – Murakami Haruki

Az ismert japán író egyik legjobb műve, amely egy fiatalember első szerelmének történetéről szól. Az egyszerűsége miatt akár terápiás utazás is lehet ez az angol nyelvű könyv.

4. A nagy Gatsby – F.Scott Fitzgerald

Ez a regény már kicsit összetettebb, jó ha jegyzetfüzet vagy szótár áll a rendelkezésünkre amikor olvassuk, hogy a haladóbb szavakat is megértsük. A mű az 1920-as évek amerikai társadalmába mutat mély betekintést, bár a regény fő témája a romantika és a szerelem, amelyben az önjelölt milliomos Jay Gatsby, egy gazdag fiatal nő után kutat, Daisy Buchanan után.

5. Állatfarm – George Orwell

Bár a témák összetettek mégis könnyen olvasható, a tekintélyelvű társadalmak problémáira világít rá. Ez a rövid regény az állatok emberi gazdáik elleni lázadását mutatja be. Egyszerű angol nyelvet használ, az állatok rövid, világos mondatokban beszélnek.

6. A kis herceg – Antoine de Saint-Exupéry

A regényt 301 nyelvre fordították le, 1943-ban jelent meg. A mese időtlen, egy pilótáról szól, aki lezuhan a repülőgépével a Szaharában. Itt találkozik egy kis herceggel, aki különböző bolygókat látogat meg az űrben, ahol érdekes karakterekkel találkozik és élet leckéket kap a magányról, a szerelemről és a veszteségről. A földön találkozik a Rókával aki megtanítja a bizalom és a barátság értékére.

Összegezve

Könyvek olvasásával sokkal könnyebben és gyorsabban megtanulhatjuk a választott idegen nyelvet. Fejleszthetjük a nyelvtudásunkat a megfelelő nyelvi szintű könyv választásával.

Kép forrása: Pexels.com

Hirdetés (X)